Sziasztok!
Igaz kissé megint megkésve, de itt az új fejezet.Kissé rövid lett, inkább egy átvezető rész, de ennek ellenére remélem tetszik majd nektek! Várom a kommenteket!
Jó olvasást!
Any4444
U.I: Kathleen Taylorról oldalt találtok egy képet.Remélem, megfelel az elképzeléseteknek.
9. fejezet
*Cal*:
Dobogó szívvel, megfeszített izmokkal és mindenre készen ugrottam ki az engem eltakaró fal mögül, hogy aztán csodálkozva és teljesen lefagyva dermedjek meg, pisztolyomat a behatolóra szegezve.
Célpontom is eléggé meglepődött, de felismerés csillant a szemében és rám kiabált:
- Caleb William O’Conor! Így kell üdvözölni a fogadott anyádat? Dobod el rögtön azt a pisztolyt! – hangja vészjósló és ellentmondást nem tűrő volt, én pedig visszarepültem azokba az időkbe, amikor ugyanígy szólt rám egy-egy csínytevés után. A fegyvert időközben leeresztettem és visszaraktam a helyére.
- Mrs. Taylor! Jól néz ki - mosolyogtam rá.
- Te csak ne mosolyogj, és nézz így! Haragszom rád. Szégyelld magad! Éveken át aggódtam érted, mert nem tudtam hol vagy, mi van veled – nézett rám haragosan, majd hátat fordított nekem, hogy aztán visszafordulva, könnyezve fusson felém.
- Istenem, annyira hiányoztál te Szélhámos úrfi! – mondta miközben kitárta két karját. A régi becenevemen felnevettem, majd belesimultam az egyetlen olyan asszony ölelésébe, akit a világon a legjobban szerettem. Azéba, aki anyám helyett anyám volt…
*Sarah*:
Idegesen hallgatóztam a nappali irányába, de nem hallottam semmit. Cal már legalább öt perce elment, és azóta legszívesebben fel-alá járkálnék, de nem akarok zajt csapni.
Vajon történt vele valami? Mi van, ha megsebesült? – gondolkodtam kétségbeesetten, majd az ajtóhoz léptem és halkan kinyitottam. Elindultam a félhomályos folyosón, majd óvatosan néztem ki a fal takarásából. Meglepő látvány tárult a szemem elé. Cal nevetve ölelte át Steve édesanyját, Kathleent. Meghatottan húzódtam vissza és hagytam magukra őket…
Pár perccel később Cal dugta be a fejét a dolgozószobába.
- Sarah, el sem fogja hinni kit találtam a nappaliban – mondta mosolygó szemmel és lépett hátra, hogy Kathleent beengedje a szobába.
- Sarah, úgy örülök, hogy látlak! Igazán felhívhatnál néha – dorgált meg kedvesen, majd engem is a karjaiba zárt.
- Ezentúl úgy lesz. Megígérem!
- Ajánlom is! Cal már elmondta miért vagytok itt – komorodott el kissé, majd egy fejrázás kíséretében ismét olyan volt, mint eddig.
- Igazából már végeztünk is. Nekem mennem kell, de titeket hagylak csak beszélgetni. További jó délutánt – szólalt meg az eddig csendben álldogáló Cal, majd elköszönt.
- Kathleen ugye te régóta ismered Calt?
- Igen, egészen kiskorától kezdve.
- Mesélnél nekem róla? Honnan jött? Milyen volt?
- Igen, persze. Akkor kezdem a legelején… - fogta meg a kezem és vezetett a kanapéhoz.
*Cal*:
Már lakásom tágas ablakainál álltam, amikor telefonálni kezdtem. Pár kicsöngés után egy fáradt hang szólt bele a kagylóba.
- Itt a New Yorki rendőrkapitányság, George Gordon. Miben segíthetek?
- Szia, haver! Nehéz nap a rendőrségnél?
- Cal! Ne is mond, itt őrültekháza van, alig várom, hogy egy-két napra elszabadulhassak innét. Miért hívtál fel?
- Új fejlemények vannak a Steve Taylor ügyemben. Gondoltam jó, ha tudsz róla és utánanézhetnél egy bizonyos Fekete Sólyomnak. Én is körülszaglászom még, de több szem többet lát.
- Rendben, de ezért tartozol nekem - szólalt meg George egy mély sóhajtással. – Tudod mit, segítek, ha elhozod a zsúrra azt a bizonyos Saraht, akiért úgy odavagy.
- Nem is vagyok oda érte - csattantam fel.
- Ne is tagadd, mindig valahogy más lesz a hangod, ahogy róla beszélsz és túlságosan érdekel az ügye. Legjobb lesz, ha találkozunk holnap Nate bárjában, ott majd mindent megbeszélünk.
- Rendben. Akkor holnap – tettem le a kagylót, majd egy sóhajtással néztem ki a városra. Igaza van Georgnak? Tényleg többet érzek Sarah iránt?
