Sziasztok!
Ma lett pontosan egy éves a blog.:D
Mindenkinek nagyon köszönöm azt, hogy ez alatt az egy év alatt itt voltatok velem, és olvastátok, kommentáltátok az írásaimat, és remélem még sokszor kerül sor hasonló bejegyzésre.:) Amit itt elértem abban nagyban hozzájárultatok ti is.:)
Rengeteg kedves emberrel ismerkedtem meg ez alatt az idő alatt, és egy nagyon is összetartó közösségnek lettem én is tagja, amire a kezdettekor nem is számítottam. Még ma is meglepődök egy pár blogos megmozduláson, amit ennyien támogatnak....jó érzéssel tölt el, hogy ilyen emberek is vannak még a világon, és lehet hogy pont a szomszédságomban.:)
Van egy kis meglepetésem is a számotokra...nos még régebben neki kezdtem egy történetnek vagy novellának...ezt még magam sem tudom.Nem jutottam el sokáig vele,de a bevezető rész már megvan. Ezt felteszem nektek, és ti dönthetitek el, hogy egy rövidebb novella, vagy egy hosszabb történet legyen belőle. A szavazás mától érvényes egy hétig.Hajrá!:)
Egyenlőre ennyi.Egy hét múlva jelentkezem az eredménnyel, de lehet előbb is valami mással.:)
(A szavazás oldalt található.)
Jó olvasást és szép álmokat,
Any4444
A vihar
A vihar épp most ért a város felé. A hideg cseppek fémesen koppannak szobám ablakán, majd nemsokára elkezdődik az égi háború is. Villámok cikáznak a látóhatáron, és szinte minden másodpercben észlelhető egy-egy villanás, melyet csak néha szakít félbe a dörrenés, ami mintha egyenesen a föld gyomrából érkezne, és egymáson guruló óriási kövek hangjához hasonlítható. Még kislányként nagyanyámtól hallottam azt a mesét, hogy ilyenkor az istenek háborúznak, és a villám meg a mennydörgés, a két küzdő fél harci zaját jeleníti meg, ahogy válaszolnak ellenfelük támadásaira. A két isten egyben két testvér is, és édesanyjuk aggodalma és fájdalma akkora, amiért két fiát dühtől és halálvággyal telve látja, hogy könnyei esőként jelennek meg itt a földön.
Azóta eltelt pár, már nem bujthatok a nagyi biztonságos ölelésébe, és nem hallgathatom hangját, ami elnyomja a kinti zajokat. Néha azonban a fülemben cseng amint ezt a történetet meséli.
Ahogy nincs villám mennydörgés nélkül, úgy nincs élet halál nélkül sem. Tapasztalhattam már ezt nem is olyan régen, ami egy ugyanilyen esős délután kezdődött…
- Halló? Karl itt vagy még? Halló, halló… Remek!- néztem fel bosszúsan a borús égre, és az onnan érkező szürke esőcseppekre. Miért pont most? Ez az életem fordulópontjának napja, de nem elég, hogy bőrig ázom, még az ügynökömmel sem tudok beszélni vágtam át a járdán gyors léptekkel, lehajtott fejjel, hogy aztán fékcsikorgatásra, és egy autó hangos dudálására kapjam fel. Ijedten néztem a felém közeledő járművet, ami pár métert csúszva lassan megállt. A tüdőmben rekedt levegő és kiáltás egy hangos sóhajba fordult át, hogy aztán a hozzám közeledő idegenre nézve ismét megakadjon.
- Mondja maga teljesen megörült? Simán kilépett az útra mindenféle körülnézés nélkül. Ennyire meg akar halni? - nézett rám dühösen a legvakítóbb kék szemekkel, amikkel valaha is találkoztam. Pár másodpercig megszólani sem tudtam, de ennyi idő is elég volt, hogy felébredjek a kábult állapotomból, és alaposan visszavágjak…
- Még, hogy én nem figyeltem? Ha nem vette volna észre épp egy zebra kellős közepén áll, és mint ilyen itt nekem van elsőbbségem, de tudja mit el is felejtettem, hogy ilyen goromba volt, mivel valószínű, hogy soha többé nem látom az életben. Eléggé nagy ez a város nem hiszem, hogy többször is összefutnánk. Most ha megbocsát, én angolosan távoznék… - néztem a csillogó szemekbe, majd hátat fordítottam, és továbbindultam. Hátam mögül csak egy elmormolt átkozott nőszemélyt, majd az autó hangos ajtócsapódását hallottam mielőtt befordultam volna a sarkon, hogy aztán remegő lábaimra támaszkodva adjak hálát az őrangyalomnak, aki ezúttal is vigyázott rám. Szegény biztos nem pihen egy percet sem mellettem, mert én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere a baleseteket tekintve. Miután kifújtam magam, és végre nem éreztem, hogy kocsonya van a térdeim helyén tovább folytattam az utam, hogy a mai napon teljesen megváltozzon az életem…
