8. fejezet

Sziasztok!

Végre, egyszer tényleg sikerült időben felraknom az újabb fejezetet.:)Remélem tetszeni fog nektek és kíváncsian várom az észrevételeiteket.:)Kérlek írjatok pár szót, ha tetszett vagy éppen nem.

Jó olvasást és szép álmokat!

Any4444

U.I: A következő fejezet valószínű, hogy ismét Cal szemszög lesz, de az is lehet, hogy lesz benne Sarahs is.Még nem tudom...

8. fejezet

     
    Mi tart ennyi ideig? Már vagy húsz perce várok, hogy végre megjelenjen és elindulhassunk. Jellemző! Elvégre nőből van… nem is akármilyenből… Na jó elég! Fejezd be Cal, ő a megbízód, és nem keverheted az üzletet a kapcsolatokkal – szálltam ki viaskodva az autóból, hogy kiszellőztessem a fejem. Azaz szálltam volna, ha nem állja el az utamat egy dühös, 165 cm magas, szőke lány.

- Segíthetek hölgyem?

- Igen, segíthet! Ne merje bántani Saraht! Ha csak egyszer is meglátom, hogy szomorú maga miatt, higgye el az volt az utolsó nyugodt napja! – kifakadásán meglepődtem és próbáltam lenyugtatni őt.

- Értem. Maga biztos Sarah egyik ismerőse. Én Caleb O’Conor vagyok.

- Tudom jól ki maga. A nyomozó - mindezt olyan gúnyosan mondta, mintha ez bűn volna.

- Figyeljen rám, azt ugyan nem tudom mi a problémája velem, de azt megígérhetem, hogy nem fogom bántani Saraht. Nem áll szándékomban – mélyen néztem a szemébe, biztosítva őt állításomról.

- Hát jó, ezt ajánlom is! Vigyázzon rá! – úgy viharzott el, ahogy jött, dühös léptekkel. Hosszan néztem utána, majd megfordulva egy kissé szemrehányó és kíváncsi tekintettel találkoztam.

- Végre, már azt hittem nem is jön.

- Mit keresett itt Delia? – kérdezte összefont karokkal.

- Delia? Az meg ki?

- Ne játssza nekem itt az ártatlan. Láttam amint elment, mielőtt ideértem volna.

- Ja igen, a dühös amazon. Legközelebb próbálja nem rám küldeni az anyatigris lelkületű barátnőit, a nézésétől már valószínűleg holtan feküdnék az utca kövein. Most pedig szálljon be – léptem a kocsihoz, de a mozgás hiányára visszafordultam. Sarah még mindig ugyanott ált ledöbbenve és némán tátogta barátnője nevét. - Gyerünk Sarah, indulnunk kell, hívtam fel magamra a figyelmét.

   A lakás nem volt messze az iskolától, úgy tíz perces út.

- A ház csak Steve-é?

- Igen az övé, össze akartunk költözni, de… már késő volt – lépdeltünk fel a kanyargós lépcsőkőn. – Rám hagyta a lakást, de nem tudtam beköltözni… azok után nem – hallottam a szomorúságot hangjában, de mire kitaláltam volna, mit mondjak megérkeztünk a 137–es ajtó elé, amin még látszott itt-ott a rendőrség bűntényt lezáró szalagja.

   Az előszobába belépve megcsapott a kissé áporodott és fülledt levegő és mindenen látszott, hogy régen nem jártak itt, a bútorokon ott volt a védőhuzat, a kis tárgyakon megült a por. Sarahra néztem, látszott rajta, hogy küzd az érzéseivel.

- Ha akarja kint megvárhat – fájdalommal a szemében pillantott rám, de hangja határozottan csengett, mikor megszólalt.

- Nem, maradok. Meg kell tennem. Jöjjön, odavezetem a dolgozószobához – indult el előttem átvezetve a nappalin és befordulva egy kisebb folyosóra.  - Itt vagyunk - mély sóhajjal nyitotta ki az ajtót és beléptünk.

   Ugyanaz a szoba volt, amit a rendőrségi fotókon is láttam. A könyvek a helyükön, habár most még többnek tűnt a mennyiségük, a nagy íróasztalon és a szobában is rend uralkodott. A szőnyegen pedig halványan, de még mindig látszott a vérfolt.

- Rendet tettek itt az eset után, ugye?

- Igen.

- Akkor az áthelyezéssel kezdünk - vettem elő a képeket, hogy ugyanazt a színhelyt alakíthassam ki, mint aznap volt.

 - Steve itt feküdt, pisztollyal a kezében, a szék felborult, egy lámpa is eltört, néhány könyv a földön feküdt és a levél pedig itt volt – vettem elő táskámból az eredeti búcsúlevelet.

- Honnan szerezte? A rendőrség nem adta ki nekem.

- Protekció. Néha jó, ha az ember a rend őreihez tartozott - feleltem neki miközben járkáltam a szobában, majd ismét az asztal elé álltam. Újra átolvastam a levelet, de az aláírásnál megakadtam:

-S. W.? Mi? Steve monogramja S. T. Ezt most nem értem. Miért hagyott meg más nevet?

      Hacsak… lehet, hogy egy nyom? S. W. és a nyíl alatta, szóval akkor W. S.

- Sarah, tudja mi volt Steve kedvenc könyve – néztem végig a polcok sokaságán.

- Persze imádott olvasni. Szerette többek között Keatst, Byront, Shakespearet…

- Shakespeare? Keressen tőle könyveket - adtam ki az utasítást.

- Mégis minek?

- Majd elmondom, most keressen- szóltam ismét és végre hallgatott is rám.

    Több mint fél óráig tartott, míg végül találtunk egy példányt. Különös, aki szereti az írót annak nem egy van belőle…

   Hamlet. Látszott rajta, hogy sokat olvasták, a gerince már megtört. Belelapoztam és feltűnt az elején lévő ajánlás.

Legjobb barátomnak!

Habár az élet elsodort, a Fekete Sólyomban mindig megtalálsz, csak keresned kell!

Örök barátod,

Steve

    Ledöbbenve és meghatottan néztem az ismerős írást. Üzent nekem. A halálból is.

Sarah mellettem állva olvasta végig, majd a vállamra simította a kezét. Megszorítottam tele hálával, majd ismét átvéve az irányítást az érzelmeim felett, elemeztem a tartalmat. Keressem a Fekete Sólyomban, mert ott megtalálom. 

   Mi az a Fekete Sólyom? Egy hely? Egy épület? Egy tetováló szalon???  Bármi lehet– sóhajtottam. Georgnak ismét akad egy kis munkája- gondoltam, mikor megütötte a fülemet az ajtó túloldaláról érkező neszezés. Előkaptam a fegyveremet, mire Sarah ledöbbenve nézett rám:

- Cal? Mit csinál?

- Valaki van a házban. Maradjon itt - suttogtam visszafojtott hangon, majd kiosontam a folyosóra. A nappaliból jöttek a hangok. Halkan lépkedtem, odaérve magasra tartott fegyverrel ugrottam ki a fal takarásából…