Sziasztok!
Nem, sajnos nem a következő fejezetet hozom nektek,de részt vettem Rita07 pályázatán és gondoltam megosztom veletek ezt a művemet is. Remélem tetszik nektek és örömmel olvassátok. Várom a kommenteket.
Jó olvasást!
Any4444
Lejárt szavatosság
Hol is kezdjem? Talán a személyleírásommal.
Név: Anabella Stone
Kor: a bűvös 30
Lakhely: New York, távol az életembe beleszóló anyámtól.
Családi állapot: egyedülálló (még mindigL)
Jellemző adatok: hosszú szőkésbarna haj, zöld szem, átlagos testalkat.
Most, hogy már tudod a fontosabb adatokat rólam, rájöhettél, hogy egy mindennapi nő vagyok nulla szerelmi élettel. Mi ennek az oka? Olvass tovább és megtudod.
Egyszerűen katasztrofális vagyok a párkapcsolatokban. Sőt, ha már itt tartunk, el sem jutok a dolog kapcsolat részéig. Jó, ha a harmadik randit megérem a kiszemelt férfival. Meg vagyok átkozva!!! Szó szerint!!! Mintha az lenne a homlokomra írva, hogy a szavatossága lejárt! Persze a lúzer mellett. Az a néhány találka, amin részt vettem, vagy avval lett vége, hogy a pasi menekült tőlem vagy avval, hogy én menekültem előle.
Vegyünk egy-egy példát a két esetre:
Stan:
Még most is kiráz a hideg tőle. Nem tudom, ki vett rá, hogy randizzak vele. Ja, megvan. Az anyám.
A világ legunalmasabb embere, akivel valaha találkoztam. Szerinted mi volt a foglalkozása? Hát persze, hogy könyvelő. Én, mivel nem akartam megbántani szegényt, egész vacsora alatt kedves voltam vele, és érdeklődő, pedig őszintén megmondva eléggé nehéz volt úgy tennem, mintha a tőzsde és az adózás hosszútávon lekötne.
A találkozásunk után szinte úgy kellett levakarnom magamról. Egy hónapig (!!!) üldözött a telefonhívásokkal és küldeményekkel. Még a munkahelyemre is bejött, de szerencsére észrevette a titkárnőmet. Mit mondjak szerelem volt első látásra. Ők köszönik szépen azóta is jól megvannak. Hála az égnek!
Andrew:
Hát igen ő lehetett volna a nagy Ő. Csak hát én, mint mindig most is elszúrtam…
A találkozásunk, szinte mesébe illő volt. Egymásnak ütköztünk az utcán és segített összeszedni a holmimat. Azonnal levett a lábamról a szívdöglesztő mosolyával, és mint mindig a számomra babonás harmadik randin bukott el a dolog. Vacsorázni mentünk, egy kellemes étterembe. Volt ott minden, gyertyafény, finom bor és a kettőnk között pattogó szikrák sem hiányoztak. Annyira belefeledkeztem a flörtölésbe, hogy nem figyeltem arra, hogy mit rendelek. Ez lett a vesztem…
Nos, legyen elég annyi, hogy az éjszaka további részét a kórházban töltöttem allergiás tünetek miatt, és a majdnem befutó pasi, pedig fejvesztve rohant ki az étteremből a vacsora közepén. Istenem, de kár érte!
Most pedig éppen a kishúgom esküvőjére igyekszem Bostonba, ahol a családom is él. Megint egyedül. Semmi kedvem a következő két nap alatt állandóan kitérni az anyám által, számomra kiszemeltek elől, de érzem, hogy ez vár rám.
Megérkezésem után rögtön, ahhoz a szállodához igyekeztem, amit kijelöltek a meghívott vendégeknek. A taxiból kiszállva csak egy kék villanást láttam és máris a nyakamba ugrott valaki:
- Szia, anya! – paskoltam meg a hátát az említettnek.
- Szia, kicsim! El sem hiszem, hogy itt vagy. Mutasd magad! Már megint fogytál! - kiáltotta egy kis kétségbeeséssel a hangjában.
- Ugyan anya, csak rémeket látsz! - sóhajtottam.
- Mindegy, majd ügyelek arra, hogy rendesen egyél – mondta szórakozottan. Drágám én olyan izgatott vagyok. Azt sem tudom hol áll a fejem. Holnap lesz a fogadás és a lánybúcsúztató. De miért tartalak fel, ezt később is megbeszélhetjük, ha már kipihented magad. A fogadáson várlak, mert szeretnék majd bemutatni valakit neked!
- De anya! Megmondtam, hogy nem kell a kerítőnőt játszanod. Ha akarok, találok valakit magamnak – mondtam egyre mérgesebben.
- Persze szivem. De azért nem halsz bele, ha megismerkedsz vele. Kérlek, tedd meg ezt értem!
- Rendben – sóhajtottam megadóan.
- Akkor megegyeztünk. Ne haragudj Ana, de rohannom kell. Majd később még találkozunk - búcsúzott tőlem el egy puszival és már ott sem volt.
Mit tehettem volna? Nem utasíthattam el csak úgy. Minden hibája ellenére mégiscsak az édesanyám és nagyon szeretem őt.
A szálloda fogadópultjához sétáltam, és amíg a portásra vártam fülemet megütötte egy haragos hang. Nem akartam hallgatózni, de egyszerűen képtelen voltam másra figyelni.
- De Sharon! Megígérted! Szükségem van rád. Tudod jól, hogy partner kell az esküvőre - mondta az idegen mérgelődve.
- …
- Ezt megértem. De akkor is, nem lehetne megoldani valahogy?
- …
- Hát jó! Akkor kitalálok valamit – sóhajtotta lemondóan.
- …
- Nem, nem haragszom. Viszlát!
Egy képtelen ötlet fogalmazódott meg bennem és azonnal cselekedtem. Az idegen férfihoz léptem és megszólítottam őt.
- Elnézést! Véletlenül meghallottam, amit a telefonban mondott és…
- Véletlenül, na persze! Simán kihallgatott - vágott a szavamba dühösen.
- Nem hallgattam ki! – mondtam minden szót kihangsúlyozva. - Csak közlöm magával, hogy elég hangosan beszélt ahhoz, hogy még a szomszéd helyiségben is halhatták Önt. Egyébként meg csak segíteni akartam, de most már felejtse el. Most ha megbocsájt – feleltem megbántottan és egy királynői elvonulással akartam távozni, mikor az ismeretlen a karomra tette a kezét.
- Nézze, sajnálom. Egy kicsit ideges vagyok és magán vezettem le - mondta bűnbánóan.
- Kicsit? Én nem ezt a szót használtam volna - feleltem.
- Már mondtam, hogy sajnálom. Milyen segítségre gondolt?- kérdezte kíváncsian és gyanakodva.
- Ön is a Stone-Murdock lakodalomra jött? - mivel válaszként csak egy bólintást kaptam folytattam. – Képzelje, én is. Mivel már tudom, hogy nincs partnere felajánlanám magamat. Így kölcsönösen segíthetnénk egymásnak, mivel nekem sincs kísérőm. Beleegyezik? – kérdeztem reménykedve.
- Nagy szükségem van rá, úgyhogy igen – válaszolta egy kis vonakodással a hangjában.
- Akkor ezt megbeszéltük - mosolyodtam el megkönnyebbülten. Viszlát később.
- Várjon, még a nevét sem tudom - kiáltott utánam.
- Oh, én a mennyasszony nővére vagyok Anabella, de hívjon csak Ananak.
- Ana, akkor én is bemutatkoznék. Nick Mallory vagyok, a vőlegény barátja. A fogadáson találkozunk - mondta és elsietett.
Nem tudom, hogy vettem a bátorságot, hogy leszólítsam, és szinte ráerőltessem magamat Nickre, de most már örülök, hogy így tettem. Felérve a szobámra az ágyra dőltem és azonnal elaludtam.
Másnap őrült rohanás volt az egész napom, csak a fogadás előtt jutottam egy kis szünethez. Persze most elkezdhettem rágódni arról, hogy vajon mi fog történni este…
A kedvenc fekete estélyimet vettem fel és mivel nem hoztam mást, a fekete magassarkú cipőmet. Én és a magas sarok? Ebből baj lesz…
A kibérelt színhelyre érve azonnal megpillantottam Nicket. Végre jobban is megnézhettem magamnak. Sportos testalkat, sötét barna haj és világítóan kék szem, a jóképűségéről már nem is beszélve. Istenem, hogy lehet ilyen szerencsém, hogy a város leghelyesebb pasijának ajánlottam fel a segítségemet?
Megérezhette, hogy figyelmem, mert hirtelen felém fordult és elmosolyodott. Visszamosolyogtam és elindultam felé, de mivel szerencsétlen típusú ember vagyok, persze, hogy az utolsó pár méteren botlottam meg, abban az átkozott cipőben. Nick viszont elkapott, ezzel őrült kalimpálásba kergetve a szívemet.
- Jól van? - nézett rám kérdőn.
- Persze, nincs semmi baj - dadogtam kábán.
Mélyen a szemembe nézett, majd lassan felém hajolt és akkor… az anyám ezt a pillanatot választotta a megjelenésre…
- Szia, kicsim! Látom már megismerkedtél Nickkel. Legalább már nem kell bemutatnom, tudod őt említettem a szálloda előtt. – Jó estét Nick! Mi újság Helennel és Burttel? – Nick a szóáradat közben csak vonakodva engedett el .
- A szüleim jól vannak, épp most nyaralnak Barbadoson és elnézésüket kérik, hogy nem lehetnek itt – felelte elbűvölően.
- Semmi baj, az a lényeg, hogy te itt vagy. Én most megyek is és hagylak titeket beszélgetni. Jó szórakozást, aztán mindent bele kicsim! – mondta.
- De anyaa!- válaszoltam, de már nem hallotta. Visszafordultam Nick felé, aki eddig élénk érdeklődéssel figyelt bennünket. – Sajnálom az anyám viselkedését, igazán nem szokott ilyeneket mondani - feleltem fülig vörösödve.
- Már el is felejtettem. Ne aggódj, az enyém még ennél is rosszabb. Tudnék mit mesélni a félresikerült ismerkedtetési kísérleteiről. Egy üveg bor mellett talán megoszthatnánk a tapasztalatinkat - monda és felém nyújtotta a kezét.
Sokáig csevegtünk a minket ért banális és kínos helyzetekről. Mikor az este majdnem véget ért, megint hoztam a szokásos formámat…
Elfogyott a borom és éppen tölteni akartam magamnak, amikor hátulról meglöktek és az egészet Nick ölébe öntöttem…
- Jesszusom, annyira sajnálom - mondtam szégyenkezve és esetlenül próbáltam segíteni neki. - Látja, milyen kétbalkezes vagyok? Nem csodálom, hogy a pasik még csak találkára sem hívnak – sóhajtottam lemondóan.
- Szerintem nem ügyetlen Ana - mondta egy kisfiús mosollyal, majd hozzám hajolva azt kérdezte:
- Eljönne velem vacsorázni?
Azt hittem csak viccel és már épp kiosztottam volna, amikor a szemébe néztem és megláttam benne azt a bizonyos szikrát, azt hogy komolyan gondolja.
Azóta eltelt két év, és mi túljutottunk a sorsdöntő harmadik randin, sőt a közös életünket is elkezdtük, és már szépen gömbölyödöm. Végre révbe értem…
Végezetül:
Mi a tanácsom a hozzám hasonló átlagos nőknek? Az, hogy ne adják fel a reményt arról, hogy megtalálják a boldogságot, mert minden mély gödörbe besüt a fény és a lejárt szavatosságú termék nem biztos, hogy rossz, lehet, hogy csak elnyomtatták a dátumot…
Írta: Anabella Stone Mallory
4 megjegyzés:
rövid :(...:D...de persze tudom, hogy novellának írodott...annak pedig tökéletes, és nagyon aranyos témát választottál:)...
egyébként várlak vissza az oldalamra, ha még nem olvastad a második-harmadik fejezetet ;)...
puszi
Köszönöm!:)
Időközben visszanéztem az oldaladra.:)
Szia Any!
Gratulálok hozzá!Nekem nagyon tetszett!Frappáns volt és humoros jól kitaláltad!
Ági
Köszönöm Ági!
Örülök, hogy tetszett.:)
Megjegyzés küldése