Diana pályázatára írt művem :D

Sziasztok!

    Ma reggel órási meglepetés, öröm  és megtiszteltetés ért. Egy hónapja jelentkeztem diana pályázatára és még húsvét előtt elküldtem a kész novellámat. Sajnos egy kicsit csúszott az eredményhirdetés, de megérte várni az eredményekre és a többiek írásaira. Aztán ma reggel gyanútlanul nyitottam fel diana levelét, amelyben értesített, hogy a pályázaton első helyezést értem el!!! Ez hihetetlen! Soha nem gondoltam volna, hogy első leszek. Persze, reménykedtem, hogy elérek helyezést, de erre nem számítottam. Így ezúton köszönök mindent diananak, de legfőképpen Rita07-nek, aki őszinte véleményt mondott a novellám nyers változatára tanácsaival lökdösve addig, amíg újabb átolvasások és javítások árán, de megszületett a kész mű. Köszönöm!

    Ezúton is gratulálok a többi résztvevőnek, hogy ilyen szép történeteket alkottak. Ezeket az írásokat diana oldalán ( vegtelenvalasztas.blogspot.com ) tekinthetitek meg.

Hát akkor jöjjön a kész változat.:)

 Jó olvasást!

Any4444

U.I: Úgy döntöttem, hogy Az álomhoz kerül fel a következő fejezet. A fele már elkészült és remélem még a mai nap folyamán felkerül, de ha mégsem akkor mindenkitől bocsánatot kérek a késlekedés miatt.

Sajnálom, de a formázást most valahogy nem tudtam szebbé tenni nem tudom mi lehet a baj. Eredetileg csak a levelek lettek volna dőlt betűvel.

*****

Olasz szandál

Előszó

     Senki sem tudhatja előre mit rejt egy poros padlás. Lehet, hogy értéktelen kacatokat, de az is előfordulhat, hogy igazi kincsekre bukkan az ember.

     Azt sem tudhatjuk biztosra miért is kerültek oda. Tönkrementek vagy épp kellett a hely vagy olyan emlékektől voltak terhesek, amiket csak az eltüntetésükkel lehetett elfelejteni, de az is megeshet, hogy álmok és vágyak beteljesülésének bizonyítékai.

     Az idő múlik. A napok hónapokká, majd évekké folynak össze és a padlásra száműzött dolgok a feledés homályába vesznek, várva azt, hogy rájuk találjanak és ismét régi pompájukban tündököljenek.

                                                     A történet

     A nap ferdén tűzött be az ablakon megvilágítva a levegőben szállingózó porszemeket, majd az évek óta bezárt ajtó nyikorogva nyitódott ki felkavarva a fülledt levegőt.

     Óvatosan léptem be, de még így is felszállt talpam alól a lerakodott porréteg. Körülnézve az ablakokról málló és szakadozott függönyök, a sarkokat ellepő pókhálók, törött bútorok és a szoba közepén álló egyetlen ép tárgy fogadott.

- Hát, lesz mit takarítanod Vicky! – sóhajtottam. - Nagyi, ezért sokkal tartozol nekem - mondtam és a ládához léptem.

     Kicsi volt és inkább hasonlított egy bőröndre, mint egy ládára. Ruhák voltak benne. Egy elfeledett kor divatja, de most nem is ez volt érdekes, hanem az, ami alatta találtam.

     Levelek. Több mint száz évvel ezelőtt írt vallomások, melyeket ennyi idő után is megőriztek. Vajon ki írta őket?

    Izgatottan bontottam ki a legelsőt, melyen az 1912. március 3.-ai keltezés állt.

Drága Ellie!

     A telihold ezüstös fénye világítja meg szobámat, de szépségét most nem tudom csodálni. Súlyosan üli meg lelkem a gond és fájdalom melyet okoztál.

     Egy szó nélkül mentél el egyedül hagyva, csak kísértő emléked maradt, amely a legváratlanabb pillanatokban tör rám.

    Nem tudok aludni. Nyugtalan vagyok, kérdések százai ostromolják gondolataim elzárt várfalát. Miért tetted? Miért hagytál el? Megbántottalak vagy mondtam valamit, amitől megijedtél? Nem tudok felidézni ilyet.

    Vágyom rád, arra hogy itt legyél, és azt mond, maradsz mindörökre és féltelek. Féltelek, mert egyedül vagy és nem vagyok ott, ha valami baj ér.

   Te is érzed? Érzed azt az űrt, amit magad után hagytál? Néha történik valami, amit el szeretnék mondani neked, de te nem vagy itt. Nem ölelhetlek át és nem láthatom az érdeklődő és komoly tekintetedet. Nem érezhetem azt, hogy figyelsz rám és meghallgatsz. Próbáltalak feledni, de hiányod olyan, mint egy szilánkokra tört pohár. Megragasztod, szeretnéd egyben tartani, de a végső próbán kiderül egy kis darab kimaradt és a víz utat talál a külvilág felé. Aztán elölről kezded, de a sokadik kísérlet után rájössz, hogy lehetetlenre vállalkoztál és a pohár sosem lesz teljes.

   Nélküled az életem ez a darabokra esett üveg, így megkereslek, bármennyi ideig is tart, míg megtalállak. Nem adom fel kutatásodat, mert szerelmem sem szűnik meg. Tehát ne feledd bárhol is jársz, utánad megyek és válaszokat várok.

    Nincs más hátra, mint a végszó, így…

ölel és csókol,

Jeremy

 Egy vágyakozó szerelemes üzenetét tartottam a kezemben. A lap melyre a határozott kézírás vetett sorokat már elvékonyodott, de halványan őrizte még a szavakat. A felfedezésétől még mindig lelkesen nyitottam fel a második borítékot. Az előzőhöz képest 3 hónappal később íródott.

Drága Ellie,

    hónapok hosszú keresése után végre a nyomodra leltem. Igen, utad első színhelyén az olaszországi Velencében vagyok.

    Rád találtam. Ugyanabban a panzióban szálltam meg, mint te. Még emlékeztek rád. A tulajdonos, a szomorúszemű bellaként emlegetett. Nem könnyen tudott elfelejteni, ahogy én sem.

   Még mindig vágyom rád. A szórakozottságodra, ha épp elgondolkodsz valamin vagy arra mikor a szemed megtelik melegséggel, mert épp megláttál. A kedvességedre, ami egy kóbor macska mellett sem tud úgy elvinni, hogy meg ne simogasd. Ha ilyenkor rád gondolok, mindig mosolyognom kell, és végre újra úgy érzem, hogy élek.

    A karnevál napján érkeztem Velencébe. Istenem Ellie, azok a színek és az emberek vidámsága és felszabadultsága teljesen magával ragadott. Az utcán táncoló párok cifra forgataga, a bárokból kiáradó ritmusos zene a helyiek dallamos beszéde egy új világot tárt fel előttem. Talán te is láttál és részt vettél egy ilyen ünnepen és onnan figyelted ahonnan én… ez a gondolat gyakran eszembe jutott, miközben egy kávézó teraszáról figyeltem a mulatózókat.

   Bárhol jártam a városban éreztem a jelenlétedet. A szűk sikátorokban, a tereken, a piacokon, a gondolák lágy ringatózásában. Mindenhol ott vagy, akárhová lépek, de nem bánom. Ezt nem.

   Épp egy piacon voltam, amikor megláttam egy hozzád hasonló lányt és követni kezdtem, de kiderült, hogy nem te vagy az. Csalódott lettem és megfogadtam, azon a helyen a zajos árusok és vidám turistákkal körülvéve, hogy egyszer újra együtt leszünk. Ezért vettem egy szandált, mely elszántságomat és a célomat jelzi. Azt, hogy akár a világ végére is elmennék érted. Ha pedig találkozunk, bizonyítékként tekints rá, szerelmem bizonyítékaként.

  Nincs más hátra, mint…

ölel és csókol,

Jeremy

   A nap már lemenőben volt, narancsos fényével világítva be a régi emlékektől terhes kis szobát és rávetült a padlón kuporgó lányra.

   Feleszmélve a régi kor bűvöletéből magammal vittem a leveleket, miközben a szűk lépcsőkön lépdeltem lefelé. Az otthonos színekkel és a kényelmesen berendezett konyhába érve vizet raktam fel a régi teáskannába, de az lassan elforrt miközben a következő üzenetet olvastam.

Drága Ellie,

    ezeket a sorokat egy hajón írom neked, miközben a szél belekap és csattogva dagasztja felettem a hófehér vitorlákat. Úton vagyok a következő állomásod felé és csak remélhetem, hogy még ott talállak.

   Napok óta utazom így, de nem bánom. Megnyugtat a csend, melyet csak néha szakít meg egy-egy madár vijjogása vagy a matrózok hanyagul odakiáltott figyelmeztetése. El sem hinnéd milyen békés. Nincs más körülöttem csak a végtelen tenger, melynek színe a szemed kékjével versenyez. Hiányzol, ez az érzés tölti ki az órák minden percét.

  Két napja iszonyú viharba kerültünk. Az ember nem is tudja, milyen szörnyű ereje van addig, míg a tengeren nem kerül vele szembe. A hajó ide - oda imbolygott a szél dühödt támadásaitól és úgy süvített mintha ezernyi démon lakozna benne. A tárgyak, amelyek nem voltak odacsavarozva a hajópadlóhoz a hajó mozgását követve csúszkáltak.

   Azon a félelmetes éjszakán komolyan megijedtem, hogy soha nem látlak többé, de most minden nyugodt. A víz halkan csapkodja a hajó oldalát és az ég tisztaságán át messzire lehet látni. Így láttam meg Ciprus szigetének zöld sávját, mely kivillant a kékségből.

  Nemsokára veled leszek.

Ölel és csókol,

Jeremy

    Már csak egy levél volt hátra, ami csak pár nappal később íródott, de volt rajta valami furcsa. Habár az előzőek hosszabb időszak után követték egymást, a keltezésen kívül volt még valami eltérés köztük.

   Az írás, jöttem rá. Nem olyan, mint az előzőeknél, sokkal zaklatottabb volt. A betűk egymásba folytak és majdnem olvashatatlanok voltak. Mindjárt kiderül mi az igazság, nyitottam fel, mozdulatommal fellebbentve a múlt egy parányi darabkájáról azt a bizonyos fátylat.

Ellie,

     hogy tehetted ezt! Miért nem mondtad el? Mit hittél, hogy nem tudom meg?

     A szigetre érkezésem után boldog voltam, hogy ott vagyok ahol te is voltál, ahol jártál és éltél. Erre egy idegentől kell megtudnom?

     Eltitkoltad, mintha bűn lenne. Rejtegetted, még nekem sem mondtad el. Nekem, akinek leginkább tudnia kellett volna róla.

    Ennyire féltél a válaszomtól? Szerinted megharagudtam volna? Szerinted csak úgy leléptem volna?

    Nem akarlak vádolni, de ez még nekem is sok! Elhagytál! A lehetőséget vetted el tőlem, hogy jó döntést hozzak.

   Ismét későn érkeztem és te már új vizekre eveztél. Csak a dühöm maradt velem. Legszívesebben jól megráználak és rád kiabálnék, de nem vagy itt és csak a tengerről fújó szélbe tudom elkiáltani kétségbeesett kérdéseimet.

  Hol vagy most? Hol van a baba?

Jeremy

 

   Vége. Ennyi. Nincs több levél. Mi történt velük? Mi történt a babával? Találkoztak még?

   A fejemben gyorsan váltakozva kergették egymást a kérdések és a lehetséges válaszok. Kell, hogy legyen valami utalás a későbbiekre. Újból elolvastam Jeremy papírra vetett sorait, megoldást azonban nem találtam bennük.

   A nap alig kelt fel, de már a padláson talált, halványan megvilágítva aggodalmas arcomat. Ami tegnap a takarítás kötelességéből volt feltárva, most a titok nyitját rejtette el. Odaérve letérdeltem elé nem törődve a padlón összegyűlt piszokkal. Lélegzetvisszafojtva ütöttem fel a tetejét és kutatni kezdtem.

   Nem találtam semmit és már épp lemondóan álltam volna fel, mikor kezem beleütközött egy idegen tárgyba.

- Mi lehet ez? – kérdeztem miközben bepillantottam a bőrönd aljába. A látvány mosolygásra késztetett.

- A bizonyíték. „ Ezért vettem egy szandált, mely elszántságomat és a célomat jelzi. Azt, hogy akár a világ végére is elmennék érted. Ha pedig találkozunk, bizonyítékként tekints rá, szerelmem bizonyítékaként.” - idéztem fel magamban a sorokat. A szandál viseletes volt itt - ott már felfeslett a varrásnál, mégis volt benne valami varázslatos, talán attól, amit jelentett.

     A felfedezéstől izgatottan kerestem tovább és az egyik sötét sarokban megcsillant valami…

-  Egy medál - vettem a kezébe. Ámulva néztem a gyönyörűen megmunkált ékszert, a két szív egymásba fonodását, melyet egy rózsa ölelt körbe.

      A nyaklánc, bár kissé megkopott, még őrizte egykori szépségét és a rejtett kapocs felbontásával egy kép hullott ki tenyerembe. Az apró fotó halványabb lett az eltelt évszázad alatt, de még kivehetően mutatta a rajta lévő párt és kislányukat.

- Vajon ők azok? – kérdeztem, de csak a csend felelt.

     A teljes igazságot ugyan nem tudtam meg, de még reménykedhettem, hogy sikerült egymásra találniuk és békében élhettek tovább. A remény pedig mindenkinek kell, így egy utolsó simítással visszaraktam a bőröndbe a személyes vallomásokat.

    A jól végzett munka érzésével álltam fel, melyet ezután a döbbenet és hitetlenkedés váltott fel.

- Hát ezért küldött fel ide! - csaptam a homlokomra. - Ezért még számolunk te furfangos öregasszony – nevettem fel, majd elindultam kifelé. Visszanéztem a szobára, ami külsőleg ugyan nem változott, mégis egy egész életet foglalt magába. Az életet, ami tele van vágyakkal, boldogsággal, lehetőségekkel. Persze, ott vannak a rossz döntések, a kudarcok a szenvedés, de ezek ellenére minden perce megéri.

- A sorsom vár odakint, tehát kalandra fel! – mondtam és átléptem a küszöböt.

Végszó

      Az ajtó csendesen csukódott be a távozó lány után, elzárva a rejtélyeket és régi álmokat, hogy újra belépve valaki másnak táruljanak fel.

***** 

Drága Any4444!

Annus pár nappal ezelőtt levelet írt nekem, a véleményéről a történetekkel kapcsolatban. A te novelládról is írt pár sort… ahogyan pedig olvastam, teljes mértékben igazat adok neki! Imádom a régi történeteket. Talán ez az, amivel engem igazán meg lehet fogni. A levelek… valami fantasztikusra sikeredtek. Épp ilyen leveleket őrzök én is a szekrényemben a dédszüleimtől… abból is történet lesz, annyit megsúgok. Te pedig… levettél a lábamról!   (Ez itt diana véleménye.)