RNy: 5. fejezet

Sziasztok! 

Nagy sokára, de megérkezett ez a fejezet is.:)

Sajnálom ez most nem lett a legjobb, de ígérem a következőt próbálom jobban megírni.:)

Várom az észrevételeiteket, hozzászólásotokat ehhez a részhez is.:)

Jó olvasást!

any4444

5. fejezet

     A nap melengető sugaraira ébredtem, és szememet kinyitva először Salem türelmes, ragyogóan zöld macskaszemével találkozott pillantásom.

   - Jó reggelt! Éhes vagy? – vakargattam meg a fülénél. Csak egy kis nyávogással válaszolt, majd hamarosan otthagyott és eliramodott a konyha irányába. 

    Kibújtam az ágyból, és követtem. Salem már farklengetéssel ette reggelijét, így én is nekiálltam a sajátomnak. Gondolataimba bekúsztak az előző nap eseményei. A temető, a híd, az idegen, akiről később kiderült, hogy egy nyomozó, a kávéház, végül pedig lakásom ajtaja előtt történtek. Erre visszaemlékezve még mindig elfogott a bosszúság annak az alaknak a pimaszsága miatt. De félre ezzel, indulnom kell, ha nem akarok elkésni. Várnak rám a diákjaim. A lakásból kifele menet megtorpantam az ajtó mellett álló kis szekrény előtt, ahol a tegnap ledobott névjegy feküdt egy halom levélen.

   Jó ötlet ez? Bízhatok benne vagy ő is olyan, mint a többi? Olyan, aki sajnálkozó pillantással közli velem, hogy nem tehet többet és elküld azzal, hogy fogadjam el a helyzetet. Magánnyomozóval még soha nem próbáltam meg kideríteni az igazságot, de talán most az egyszer kivételt tehetek. Mit veszíthetek?- ezzel az elhatározással kaptam fel a névjegyet és rohantam ki az ajtón.

   Az ebédszünetemben ugrottam el a megadott címre. A taxiból kiszállva beléptem az épületbe és a lifthez sétáltam. A csukott ajtó előtt várva elfogott az idegesség. Már sarkon fordultam volna, mikor a lift megérkezett és a tömeg besodort magával. Az iroda emeletén kiszállva egy kellemes fogadóterem várt rám, kényelmes bőrüléses fotelokkal, növényekkel a falakon pedig tengeri tájképek sorával. Az íróasztalnál nem ült senki, így kényelembe helyeztem magam és várni kezdtem. Tíz perccel később idegesen pattantam fel, mivel az ebédszünetem csak 1 órás. Nem várhatok a végtelenségig! A helyiség végében a résnyire nyitott ajtó felé indultam. Odaérve óvatosan beljebb löktem és megpillantottam az ablakon kibámuló férfit. A kopogásomra nem reagált, teljesen elmerült képzelete tájain, így köhögni kezdtem, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Egy kicsit összerezzenve fordult felém és szemében először a zavarodottságot, fájdalmat végül a felismerés szikráit véltem felfedezni. Vajon mi történt vele?

  - Jó napot! - hangom bizonytalanul csengett.

  - Jó napot Sarah! Kérem, üljön le - ezt mondva eltűnt a szenvedés a szeméből és bezárkózott előttem, mint egy kagyló.

  - Gondolom, tudja miért vagyok itt. Szeretném, ha segítene nekem - mondtam leülve az íróasztal előtti székre.

  - Persze, tudom, olvastam az üggyel kapcsolatos aktákat, de azóta felmerültek bizonyos problémák - hangja semmilyen érzelmet nem árult el, szinte közönyös volt.

Tudtam! – visszhangzottak fejemben a szavak.

Méltóságteljesen felállva ezt mondtam:

  - Nézze, nem is kell folytatnia, tudom mi következik és nem kérek még egyszer belőle. Nem hisz nekem és el akarja utasítani a felkérésemet. Megértem, még csak nem is haragszom, már megszoktam, hogy senki sem vállalja az elhunyt vőlegényem ügyének kivizsgálását - a detektív kissé meghökkent tekintetétől elszakadva elindultam a kijárat felé.

  - Várjon! Teljesen félreértett – ragadta meg a karomat a szoba közepén. – Hiszek magának Sarah, de most már engem is érint az ügy - a remény, mely pár perccel ezelőtt kihunyt bennem most újra éledezni kezdett ezektől a szavaktól, a kíváncsiságommal együtt.

  - Magát is érinti? Mégis hogyan?

  - Ismertem őt. Ismertem Steve-et. Mivel kapcsolatban állok vele félek, hogy nem tudnám jól megoldani az esetét. Ha megbíz ezzel az üggyel számolnia kell evvel a tényezővel is – nézett várakozóan és kérőn a szemembe. A bejelentésétől döbbentem hallgattam egy darabig, mérlegelve a lehetőségeimet.

  - Isten tudja miért, de megbízom az ítélőképességében – sóhajtottam. – Szerintem az, hogy ismerte Steve-et csak arra ösztönzi majd, hogy mindent tisztázzon vele kapcsolatban - tettem vigasztalásul a kezemet a kezére.

A szemében hála csillant fel és így szólt:

Akkor nincs más hátra, mint hogy egy kézfogással pecsételjük meg a megállapodásunkat - nyújtotta felém a kezét…